Kezdőoldal – Szilvi&Zsú

Hát igen… 

Sok minden kezdődött el 2017-ben, amikor összefutottunk SD Zumba egyik Workshopján… Réges régről ismertük már egymást, hiszen egy gimnáziumba jártunk, akkor még persze fényévek választottak el bennünket egymástól. 

A tánc szeretete mindkettőnk életében meghatározó szerepet játszott. Mindketten próbálkoztunk társastánccal, Szilvi kicsit a versenyzésbe is belekóstolt, de végül mindkettőnknek a Zumba lett a nagy szerelem! 
Talán állíthatom, hogy jó döntés volt! 😇❤️ 

Egy ideje már próbálkoztunk közös munkával, óratartással és közös koreográfiák, videók létrehozásával, de kellett ez a – senkinek nem hiányzó – 2020-as járványhelyzet, hogy megfogalmazzuk magunkban is, hogy: „amúgy mi lenne, ha ezt az „iskolát” közösen csinálnánk tovább?” 😇🥰

Adott két ember, teljesen különbözőek, de 100%-ban kiegészítjük egymást. Adott a közös cél, és az elkötelezettség, adott az érdeklődő közönség, akiknek ezúton is örök hálánk🙏🙏🙏, és adottak a lehetőségek, hogy próbálkozzunk, így tehát belevágtunk!

Zumba órákat tartunk Zsámbékon és Budapesten, illetve otthoni Zumbázáshoz van egy videótárunk itt az oldalon. A helyszínekről és a pontos órarendről tájékozódj a menüben kérlek! 😇

Nekünk a legfontosabb, hogy mindezt jó hangulatban tudjuk megtenni. Öröm, ha jókedvű, mosolygós arcok néznek vissza ránk, és Ti adjátok az erőt és az „értelmet” a folytatáshoz! 

Nem baj, ha nem vagy profi – mi sem 😁🥰!!!
Szóval egyszerűen csak határozd el magad! Mi nagyon nagy szeretettel várunk és segítünk mindenben bármi is legyen a célod! 😇❤️

Nos. 😇
Ennél a pontnál érdemes egy percet elidőzni azon, hogy milyen céljaid is lehetnek? 😊 
Ezt egyébként majd nekünk is fontos tudni, szóval alkalomadtán elárulhatnád 😉! De addig is pár mondatban összefoglalom, hogy mit lehet nálunk csinálni? Miért is érdemes idejárni?! 🥰😊

IMG_20200830_114821

Először is tisztázzuk!!!

Mi is a ZUMBA? 

Jöhetnék itt a jól „bevált” marketing maszlaggal, hogy intenzív kardió, meg intervall, meg latin zenei ritmusokra épülő fitnesz program… Ezeket szerintem megtalálod a Google-ben 😁!
Inkább mondom, hogy én mit gondolok és hogy milyen érzéseket, értékeket kapsz, ha csatlakozol hozzánk! 

1. Mozgás!

Intenzív? Attól függ! Ha csak úgy „letántorogsz” és „megcsinálgatod” a koreográfiákat, akkor amolyan közepesen lájtos tinglitangli mozgásforma, amire otthon rá tudod fogni, hogy „nadeénjárokedzeni!!!”, esetleg arra lesz jó, hogy szinten tartsd magad, de hosszútávon sok eredményt nem fogsz látni. 

Ha egy kicsit komolyabban veszed, jársz rendszeresen, 3-4x egy héten, megtanulod tisztességesen a mozdulatokat (nem lógod el, mint én szoktam!!! – amolyan „nyuggeresen” 😁), a koreográfiákat – amire nálunk van lehetőséged! – akkor 7-800 kcal-t is lehet égetni egy óra alatt! Nem beszélve, ha mondjuk 2 órát bevállalsz egymás után. Ha ehhez még az étkezésedre is odafigyelsz egy kicsit, akkor garantáltan olvadni fognak Rólad a kilók! Te döntöd el, hogy mi a fontos, mennyire gondolod komolyan, mit szeretnél elérni?! 😉 
Mi segítünk MINDENBEN 😇❤️! És amúgy semmi nem kötelező! 

IMG_20200919_171513

Az is egy verzió, hogy a közösségért, a jó hangulatért, a „tartozni valahova” érzésért csatlakozol hozzánk! 
Én is ezért járok!!! 😁😁😁🤪😘 
Szóval. 

2. Jó hangulat, közösség!

Igyekszünk összetartani a társaságot, rendszeres programokat, közösségi élményeket biztosítva, egyre jobban és jobban megismerni egymást 😇🥰! Jó, hogy ketten vagyunk, mert egyikőnknek biztos van energiája, egy-egy ötlete, vagy legalább egy szórakoztató poénja!!! 😁🤪
Szóval, bízz bennünk! Ide már csak Te kellesz! Főleg, ha egy kicsit lökött is vagy! 😁😜🙃

SzZs_02
Telekparti1pont0_03

3. Fejlődnél? Tanulnál? Esetleg szívesen jönnél velünk színpadra? 

Erre is van nálunk lehetőség! Az a kérdés, hogy hajlandó vagy-e kicsit több munkát, időt belefektetni?! 😇😘🤗
Ha érdekel ez a lehetőség, keress minket a megadott elérhetőségeken ➡ (Kapcsolat) és mondjuk a részleteket! Lényeg, hogy lelkes legyél, és legyen egy kis plusz időd – no meg kedved!!! – gyakorolni 🤗😘. Várunk!!!

TU BÍ KONTINJÚD 😁😣🧐!!!
L O V E ❤️❤️❤️